+36 84 310 986info@magasepito99kft.hu

Siófok, Thanhoffer Villa rekonstrukciója

  • Újra Siófok ékessége

    a felújított Thanhoffer villa

    Másfél százada annak, hogy a hazai elit felfedezte fel magának Siófokot, amely a déli vasút kiépülésével került igazán közel a fővárosi notabilitásokhoz. A település fejlődésének kezdete a 19. század közepére tehető, Siófokot ekkor kezdték „nagyjövőjű’ helyként említeni az akkori útikönyvek. 

    Ebben az időszakban indultak meg az első turisztikai fejlesztések, majd az 1890-es évek hoztak döntő fordulatot a fürdőhely történetében.  Ekkor vásárolta meg a fürdőjogot a veszprémi káptalantól a Glatz Henrik vezette, Balatonfürdő Rt. néven megalakult tőkecsoport, s a társaság 1891-ben nagyszabású fejlesztésbe kezdett.

    1893. júliusára elkészült a pompás fürdőtelep a ma is létező, kőfallal védett parti sétánnyal, valamint a Sió és Hullám szállókkal, amelyek felújított állapotukban ma is állnak a Petőfi sétányon.  Siófok első szállodáitól alig néhány percre található tavaly november óta ismét régi fényében pompázó Thanhoffer villa, amely Siófok első nagypolgári nyaralójaként épült meg.

    Siófok, a fejlődő fürdőhely

    Siófok, a fejlődő fürdőhely, a 19. század végére mind több neves embert vonzott a Balaton déli partjára, köztük Thanhoffer Lajos orvosprofesszort, akadémikust is. (A tudós elsőként írt korszerű tudásanyagot felvonultató orvostudományi tankönyveket az akkoriban a felsőoktatásban uralkodó német nyelv helyett magyarul, s ma is őt tartják a szövettan pionírjának, akinek munkássága máig kihat az orvostudomány fejlődésére). Thanhoffer Lajost és négy orvostársát Glatz Henrik kérte fel arra, hogy bizonyítsák a Balaton jótékony gyógyhatásait Siófok fürdőnél. Ennek a tudományos munkának az eredményeként 1893 júliusában, az első Balatoni Szezonnyitó ünnepség alkalmával nyilvánosságra hozták a Belügyminisztérium azon rendeletét, amely Siófokot gyógyfürdővé nyilvánította.


    Nem véletlen, hogy Thanhoffer Lajos egy írásában valahogy úgy fogalmazott: milyen ostoba is a magyar, hogy a divatos külföldi fürdőhelyeket választja, amikor a Balaton és Siófok sokkal szebb, mint a felkapott üdülőtelepek az Adria partján.  A tópart és Siófok csodálata végül saját nyaraló építésére ösztönözte az egyébként nemesi családból származó Thanhoffer Lajost. Az orvosprofesszor egyéniségét tükrözi, hogy Siófok első villáját az 1890-es évek végén nem csupán kényelmi megfontolásból építtette meg, hanem példamutatásként is. Ezzel szeretett volna mintát adni az előkelőségeknek arra, hogy hasonló épületekkel ékesítsék Siófokot.  





    A villa, mint főhadiszállás

    Thanhoffer Lajos halála után az épület nem maradt a család birtokában, az elmúlt évtizedekben az ingatlannak több tulajdonosa is volt. Korabeli filmfelvétel tanúskodik például arról, hogy 1919 nyarán proletár gyerekeket nyaraltattak az épületben, s a villa még ugyanebben az évben Horthy Miklós főhadiszállásaként is működött. A villát 1919 augusztusában Horthy szárnysegédje jelölte ki, mint alkalmas épületet arra, hogy itt rendezzék be a Nemzeti Hadsereg parancsnokának főhadiszállását, így a villa 1919 novemberéig, Horthy budapesti bevonulásáig a fővezér rezidenciájaként szolgált. A későbbi kormányzó felesége és lányai is az épületben laktak.


    A villát 1945-ben államosították, Siófok önkormányzata az ezredforduló után mintegy 18 millió forintért vásárolta meg az ingatlant, amely ezt követően 10 éven át főiskolai könyvtárként működött. Az épület állaga az elmúlt években sokat romlott, néhány évvel ezelőtt pedig egy balatoni vihar következtében teljesen beázott. Siófok még 2012-ben döntött úgy, hogy műemléki igényű rekonstrukciónak veti alá a Thanhoffer villát, amely nem csupán építészetileg, de történelmileg is meghatározó épülete a városnak.




    Siófok exkluzív vendégháza

    A kívül-belül teljesen felújított, helyi védettséget élvező villa 2013 januárjában elnyerte az Örökségünk, Somogyország Kincse-díjat, az év végére pedig a megújult ingatlan átadására is sor kerülhetett. A felújított épület avatására 2013 novemberében került sor, a város 150 éves fürdőhelyi múltját idéző esztendő alkalmából tartott 45. városnapi ünnepségen.
    A Thanhoffer villa, amelyben a kialakított lakosztályok a történelmi gyökerek megőrzése okán a Horthy család hölgy tagjainak neveit viselik, Siófok exkluzív vendégházaként szolgál. Az épületben a város magas rangú látogatóit látják vendégül, emellett igényes konferencia helyszínként is használják.